2010. március 27., szombat
You can see my heart.
Amikor reggel felébredek, úgy érzem, valami hiányzik. Tudom, hogy valami nincs rendben, de kell hozzá egy kis idő, míg rájövök, mi is az..., aztán eszembe jut. A legjobb barátom - elment. Az egyetlen barátom. Hülye voltam, hogy egyetlen emberre összpontosítottam minden ragaszkodásom. Most meg iszom a levét.
Valami mást is tanultam. Azt, hogy ahogy öregszem, elveszítek olyan dolgokat, amiket sajnálok. Például... a tejfogaimat, amelyek idővel helyet adnak a vasfogaknak. De ennél fontosabb dolgok is elvesznek..., barátok. És csak reménykedhetünk, hogy a hamis barátok vesznek el, akikről kiderült, nem igaziak. Ha szerencsém van, az igazi barátaim megmaradnak, azok, akik mindig is mellettem álltak..., pedig nem mindig hittem.
Eddig azon emésztödtem, hogy mennyire hiányzik és, hogy szükségem van rá.
Elbasztam, ezt tudjuk mind a ketten, de nem csak én vagyok a hibás, hanem velem együtt Te is.
Most, hogy visszagondolok ez a barátság nem volt valami fényes.Megváltoztál, nem kicsit, de én sem tagadhatom le, hogy más lettem és ezáltal ellentétek adódtak.Csak gyültek..gyültek és már semmiben nem értettünk egyet, már semmi nem volt jó.Történtek dolgok, amiröl nem szivesen beszélek, sőt inkább úgy mondanám, nem igazán tartozik senkire.
Azt vártam, mikor jön el az az idő amikor eléd tudok állni és a szemedbe mondani, hogy sajnálom.De nagy valószinűsége van annak, hogy csak a pofámba röhögsz.
Ugye többre tartod magad nálam?Te többet érsz!?Biztos.Én erre nem tudok semmit mondani.
Valószínű, hogy ha eléd állok azzal, hogy sajnálom, kezdjük újra.Meg tudsz nekem bocsátani?, akkor nem az fájna, hogy kiröhögsz, hanem az, hogy tudom, nem lenne olyan mint régen.Szánalomból, bocsátanál meg, és most azt felsem vetettem, hogy nem fogsz megbocsátani, pedig akárhogy is nézzük ez így van.Most akik olvassák ezt a bejegyzést, csak néznek nagy szemekkel, hogy nekem miért kell ilyen barát és hogy fogd már fel via, hogy aki elfordul az nem is volt a barátod.De ezt senki sem értheti meg.Még én is alig értem.
Viszont a napokban rájöttem - igen, csak most -, hogy nem érdemes megalázkodnom elötted.Ilyen ember elött én nem tartom fontosnak azt, hogy bocsánatot kérjek bármiért is.Hogy mit tett?Olyan, dolgot, amiért inkább azt mondom, hogy kösz inkább elfelejtelek.De nem tudlak, mert akárhova nézek minenhol fűz hozzád valami kis emlékfoszlány.
Végszóként, emiatt van mindig szar kedvem.
Sajnálom.
Ha eldobok minden rosszat, attól nem lesz az élet hosszabb, de tudom, jót tettem és ez éltet, tudom meghallgatsz, remélem érted.
Úgy látod mindenki átvert, te ugyan az maradtál mindenki más lett.
Valami mást is tanultam. Azt, hogy ahogy öregszem, elveszítek olyan dolgokat, amiket sajnálok. Például... a tejfogaimat, amelyek idővel helyet adnak a vasfogaknak. De ennél fontosabb dolgok is elvesznek..., barátok. És csak reménykedhetünk, hogy a hamis barátok vesznek el, akikről kiderült, nem igaziak. Ha szerencsém van, az igazi barátaim megmaradnak, azok, akik mindig is mellettem álltak..., pedig nem mindig hittem.
Eddig azon emésztödtem, hogy mennyire hiányzik és, hogy szükségem van rá.
Elbasztam, ezt tudjuk mind a ketten, de nem csak én vagyok a hibás, hanem velem együtt Te is.
Most, hogy visszagondolok ez a barátság nem volt valami fényes.Megváltoztál, nem kicsit, de én sem tagadhatom le, hogy más lettem és ezáltal ellentétek adódtak.Csak gyültek..gyültek és már semmiben nem értettünk egyet, már semmi nem volt jó.Történtek dolgok, amiröl nem szivesen beszélek, sőt inkább úgy mondanám, nem igazán tartozik senkire.
Azt vártam, mikor jön el az az idő amikor eléd tudok állni és a szemedbe mondani, hogy sajnálom.De nagy valószinűsége van annak, hogy csak a pofámba röhögsz.
Ugye többre tartod magad nálam?Te többet érsz!?Biztos.Én erre nem tudok semmit mondani.
Valószínű, hogy ha eléd állok azzal, hogy sajnálom, kezdjük újra.Meg tudsz nekem bocsátani?, akkor nem az fájna, hogy kiröhögsz, hanem az, hogy tudom, nem lenne olyan mint régen.Szánalomból, bocsátanál meg, és most azt felsem vetettem, hogy nem fogsz megbocsátani, pedig akárhogy is nézzük ez így van.Most akik olvassák ezt a bejegyzést, csak néznek nagy szemekkel, hogy nekem miért kell ilyen barát és hogy fogd már fel via, hogy aki elfordul az nem is volt a barátod.De ezt senki sem értheti meg.Még én is alig értem.
Viszont a napokban rájöttem - igen, csak most -, hogy nem érdemes megalázkodnom elötted.Ilyen ember elött én nem tartom fontosnak azt, hogy bocsánatot kérjek bármiért is.Hogy mit tett?Olyan, dolgot, amiért inkább azt mondom, hogy kösz inkább elfelejtelek.De nem tudlak, mert akárhova nézek minenhol fűz hozzád valami kis emlékfoszlány.
Végszóként, emiatt van mindig szar kedvem.
Sajnálom.
Ha eldobok minden rosszat, attól nem lesz az élet hosszabb, de tudom, jót tettem és ez éltet, tudom meghallgatsz, remélem érted.
Úgy látod mindenki átvert, te ugyan az maradtál mindenki más lett.
Viascream
22:34
1 commented
22:34
1 commented